A Sony Vaio EB széria furcsa kakukktojás volt a sokszor színes
jelzőkkel emlegetett módon drága Vaio laptopok közt: nemhogy
megfizethető volt, de azonnal árversenyt is nyert a hasonló gépek közt.
Mit hozott az utód?
A Sony Vaio az EB sorozattal egy kifejezetten olcsó, megfizethető
laptopot dobott be a piacra. Egy prémiumkategóriás márkáról, amelyről az
embernek először mindig is a „drága”
jelző jutott az eszébe, meglehetősen furcsának tűnt egy olyan laptop,
amely árversenyben bizony le is győzte a konkurens cégek modelljeit.
Most pedig megjött a vérfrissítés, lecserélték a gép belsejét.
A fekete bárány Az utód bár más
színben érkezett hozzánk, kinézetre vajmi keveset változott, bár maga a
színcsere is meglehetősen előnyére vált a gépnek. Végre nem üt el a
hátlap a gép többi részétől, és a szokásos (sajnos) fényes kijelzőn is
kevésbé tükröződik a fekete gép, bár sokkal jobb megoldás lenne egy matt
felület. A gépet azonban így végre szinte észrevétlenül be lehet
csempészni az irodába egy kis üdítő játékra!
Recés bevitel A
legfurcsább, számomra legkényelmetlenebb része a gépnek egyértelműen a
touchpad volt. A tapipad ugyanis a miniatűr dudoroknak hála ahhoz épp
eléggé érdes, hogy pár órányi maszatolás után kényelmetlen legyen. Ugyan
nem horzsolta le a bőrömet, de jobban szeretem a simán hagyott
megoldásokat. Ettől eltekintve a két modell közt a billentyűzet és a
touchpad nem változott: egyiket sem kell kérlelni, mindkettő gombjai
halkan, csendben teszik dolgukat.
Galéria
A billentyűzet hozza a VAIO-nál megszokott kiváló minőséget
Agyi elváltozások A gép
belsejének átalakítást természetesen a processzornál kezdték a mérnökök:
az idén januárjában piacra dobott 2,4 (turbó módban 2,933) Ghz-es Intel Core i5 520M-et
leváltotta a kisebb rendszámú, de teljesítményben mégsem kevesebb, már
alapjáraton is 2,53 (turbó módban azonban csak 2,8) Ghz-es Intel Core i5 460M,
amely szeptember végén került csak ki az Intel boszorkánykonyhájából.
Néhány egyéb dolgot elhagyott az új modell útközben (VT-d, Trusted
Execution, új AES utasítások), de ez az átlagos felhasználó számára nem
jár valódi hátránnyal. Teljesítményben tehát – felhasználó szemszögéből –
zéró változás tapasztalható.
Régi társak A
processzor cseréjével a belsőség többsége megmaradt a régi: a négy
gigabájtnyi DDR3 memóriát azonban nem is kell cserélni, hiszen ennyi
bőségesen elegendő még egy gamer desktop gépbe is, mint ahogyan a fél
terabájtos merevlemez is. Maximum az óriási képeket machináló
Photoshop-művészek és a gigászi projekteket alkotó programozók számára
szükséges több bármelyikből.
Galéria
Bal oldalt a megszokott csatlakozók: táp, VGA, HDMI, eSATA, ExpressCard
A grafikus gyorsításról is a megszokott ATi 5650
mobil videokártya gondoskodik. Ez nemes egyszerűséggel azért maradt a
régi, mivel az új hatos széria csupán november legvégén
jelent meg. No nem baj, ez a lapka még mindig kényelmesen elegendő
számítási erőt hordoz ahhoz, hogy ne kelljen szórakozás nélkül
maradnunk. Játékra jó, tisztes iparosmunkát végez, nem többet. Plusz a
hardveres videogyorsítás sem lebecsülendő, ha épp be tudjuk üzemelni.
Apropó
videó, a 15,5”-os kijelző sem változott: ugyanaz a fényes 1366x768
felbontású kijelzőt kapjuk, amelyre néhány bolt még a FullHD jelzőt sem
szégyellte rányomni. Ez azonban csak annyira FullHD, mint amennyire én
Pamela Anderson. A színek szépek, bár a fényes kijelzők sajátosságai
(erős tükröződés, egyenletes színvisszaadás hiánya) itt is jelentkezik.
Munkára, játékra, esti filmezésre azonban megfelelő, amíg nem vagyunk
grafikusok. Filmezésre annál is inkább, mivel a hangszórók meglepően jól
szólnak.
Galéria
A képernyő még mindig fényes, bár láttunk már rosszabbat is
Egyet mondok, kettő lesz belőle A
gép megtartotta az összes furcsaságát és jó tulajdonságát. Előbbiek
közé tartozik a két nyílással rendelkező Memory Stick / SecureDigital
(immáron SDXC kompatibilis) kártyaolvasó, amely használata közben ugyan
néhányszor tuti félre fogjuk dugni az aktuális kártyát, de azért nem
rossz kis extra. Igaz, amennyiben nem rendelkezünk semmilyen Sony
géppel, csak a helyet foglalja a MS olvasó.
Oldalági leszármazott A
gép két oldalán száz százalékig megegyezik elődjével; valójában az
előző cikk képeit is berakhatnám. A bal oldalon találhatjuk a
ExpressCard/34 bővítőnyílás mellett szépen sorakozik az eSata,
a HDMI és a VGA kimenet, majd a ventilátor nyílása után jön a gigabites
hálókártya és a táp bemenete. A hűtést nem mondanám kifejezetten
hangosnak, és bár használat közben állandóan járt, az iroda zaja
teljesen elnyomja a működését.
Galéria
Elöl látszólag sem változott semmi, de azért már az SDXC kártyákat is nyeli a gép
A jobb oldalon maradt az összes (3) USB csatlakozó,
amely azoknak még mindig okozhat bosszúságot, akik szorosan a gép
mellett egerésznek, hiszen állandóan belegabalyodhat kezük a kábelekbe,
vagy beleütközhet az adóegységbe, ha mondjuk mobilnetet használnak. Ezen
az oldalon már csak a DVD író és a Kensington-zár ismerős lyuka
látható, a hátoldal pedig a megszokott módon teljesen üres.
Tápolatlan akku A
gép egy az egyben átvette elődje akkuját, tehát itt is egy 39Wh, 3500
mAh (szó szerint) kis darabot csatolhatunk le a gépről. Ezzel a mérettel
ugyan több a semminél, és elődjéhez hasonlóan ez is kb 2,5 órán át
működik átlagos használat mellett, de mobilnak hívni kissé túlzás. No
persze a – táppal együtt nagyjából – három kilós gép már fizikai mérete
miatt sem sorolható a felkapom-és-rohanok kategóriába, akinek az kell,
annak ott vannak a netbookok vagy az ultrahordozható gépek. Azok
esetében azonban vagy a teljesítményről, vagy a megfizethető árról kell
lemondanunk.
Összefoglaló A gép tehát
meglehetősen keveset – tényleg szinte semmit – nem változott előző
változata óta, még a bekacsolásmentes böngészési/Skype-olási funkciót is
megtartotta. Az előző modellnél leírtak még mindig érvényesek, bár a gépház mintha vastagabb, stabilabb lenne az előzőhöz képest. A gép 244 ezertől kapható, most azonban olcsóbb változat, gyengébb videokártyával - így sokkal jobb árral - még egyetlen boltban sem kapható.
